Struccpolitika a rendelőben, avagy mindenki más beteg lehet csak ÉN NEM!

A cikk írása előtt sokat gondolkoztam azon, mi az, ami tabuként jelen lehet egy orvos életében?  Mi az, amit mi orvosok másoknál el tudunk fogadni, de a magunknál nem vagy csak nehezen? Mi az, ami így a 40 éves kor közelében a pácienseimet is látva elgondolkoztat, ismerve a hazai morbiditási és mortalitási statisztikákat? Nem magamra gondolok, hiszen nő vagyok, tudom, hogy még egy pár évig védenek a hormonok. De a páromra – aki férfi, negyven felett, mozgásszegény életmóddal, tele mindennapos stresszel - vagy a pácienseimre igen, rájuk vigyázni szeretnék és értük most is aggódom!  De a cikk megírása után, - szembesülve a speciálisabb, csak orvosokra vonatkozó statisztikákkal – ezen a hozzáálláson a jövőben jelentősen változtatok!

A sokkoló tények

A Magyar Orvosi Kamara számításai szerint egy 30-35 évig dolgozó orvos szolgálati ideje az ügyeletekkel együtt 50 év munkavégzésnek felel meg (HVG 2001). Egy orvosok körében elvégzett külföldi tanulmány azt találta, hogy gyakran nem törődnek a saját egészségükre vonatkozó egészségmegőrzési ajánlásokkal. Jelentős részük sohasem került kapcsolatba háziorvossal és be sem jelentkezett hozzá. Ezt egy másik tanulmány csak megerősíteni tudta: az orvosok ritkán jó páciensek; gyakran nem tartják be vagy megváltoztatják kezelőorvosuk tanácsait, gyógymódját. A férfi orvosok betegként jobban elfogadják a terápiát, mint a nők, de ritkábban vesznek részt egészségügyi szűrővizsgálatokon. Egyharmaduknak nincs kapcsolata saját háziorvossal.
Az orvosok megbetegedési és halálozási mutatóit vizsgáló egészségszociológiai kutatások, a világon szinte minden országban azonos eredményt mutattak korábban: a negyven év alatti orvosok halandósága alacsonyabb volt a lakosságénál, de negyven év felett viszont felülmúlta a lakosság halálozási mutatóit. Az orvosnők mortalitása – a lakosságétól eltérően - a férfi átlagot is meghaladta, valószínűleg a hivatás és a családi szerep összeegyeztethetőségének fokozottabb konfliktushelyzete miatt. A magyar orvosok egészségi állapotára vonatkozó egyik legátfogóbb kutatás 1988-ban hazánkban azt találta, hogy az elhunyt orvosnők 37,7 százaléka még nyugdíjas kora előtt halálozott el, illetve, hogy az orvosnők születéskor várható élettartama mindösszesen 68 év volt – csaknem hat évvel elmaradva a hazai női átlagéletkortól. Kiugróan magas volt a magyar orvosok körében a krónikus betegségek aránya és riasztó jelként dokumentálták, hogy ebből a 39 év alatti orvosok között már közel 20%-nak volt krónikus jellegű megbetegedése. Az átlag lakossággal és az egyéb értelmiségi foglalkozásokkal összehasonlítva a középkorú magyar orvosok esetében kiemelkedően nagy számot mutatott az infarktus-halálozás is.

Mit tesz velünk a rendszer?

Már az egyetemen elkezdődik az orvostanhallgatók túlterhelése. A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán 2008-ban fiatal orvosokkal végeztek egy felmérést a következő eredményekkel: a pályakezdés küszöbén mindössze 5%-uk érezte magát az orvosi pályára szakmailag felkészültnek. A válaszadók 30%-a tartozott a magas kiégettségi szinttel jellemzett csoportba; a hallgatók egynegyedének voltak már pszichoszomatikus jellegű panaszai. A tanulmányok nagy többsége egyetért abban, hogy a kiegyensúlyozott életvitel az egészségügyi problémák megelőzésében az egyik legfontosabb tényező. Ezt ellenpéldával a szakirodalom adatai támasztják alá. Azok az orvosok különösen veszélyeztetettek: akik fiatalok és tapasztalatlanok, sok éjszakai és hétvégi ügyeletük van, és nagyszámú súlyos állapotú beteggel dolgoznak. Egészségszociológiai vizsgálatok összefüggést mutattak ki a  megbetegedések, halálozások, valamint az alacsony munkahelyi kontroll között. A fiatal orvosok veszélyeztetettségét így növeli az a tényező is, hogy munkahelyi és munkájuk feletti kontrolljuk viszonylag alacsony. A munkastresszel való megküzdésben kulcsszerepű lehet a stressz szubjektív megélése, átélése is, de ebben az életszakaszban a pályakezdés nehézségei, és sok esetben a családalapítás terhei, valamint a financiális problémák mind egymást erősítő faktorokként vannak jelen. A fizikai aktivitás és rendszeres sport fontos része az egészségmegőrzésnek és jó „gyógyszere” a stressznek. Magyarországon ez a lehetőség a szabadidős aktivitásban viszont alacsony arányban van jelen és itt az orvosok sem kivételek. A megjelenő terhelések mellett - egy magyar orvosok körében végzett 2004-es tanulmány szerint - a végzés és elhelyezkedés után sok fiatal orvos teljesen abbahagyta a sportolást, a férfiak átlagosan 28,5, míg a nők 27,5 éves korukban. A sportolás abbahagyásának megjelölt oka dominánsan az időhiány volt (71% a férfiaknál, 74% a nőknél).

Hogyan működik az orvos lelke?

A Szegedi Tudományegyetem Alkalmazott Pedagógia és Pszichológia Tanszékének és Magatartástudományi Intézetének, valamint a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatói 2007-2008-ban magyar orvosok és ápolók között végeztek felmérést. A céljuk az volt, hogy a kiégés előrejelzésére alkalmas mutatókat találjanak, felmérjék az érzelmi munka szerepét és az eredmények alapján célzott megoldási lehetőségeket is kínáljanak. Azt találták, hogy amíg a nővérek több elvárást éreztek magukkal szemben a páciensek felé mutatott érzékenység és együttérzés tekintetében, de ezek az elvárások inkább belülről fakadnak, addig az orvosok inkább a felettesük elvárásai, illetve a tanulmányaik, továbbképzéseik során tanultakból alakítják ki az érzelmi munka követendő szabályait. Amíg nővéreknél a vélt és valós érzelmek összehangolása a segítség, addig orvosoknál a negatív érzelmek tiltásának feloldása jelent megoldást. Így ha mi orvosok, nem vagyunk képesek a negatív érzések kimutatására és azok egészséges szabályozására (pl. nem elnyomás vagy hasítás), akkor az hosszú távon a személyes kapcsolataink elszemélytelenítésének=deperszonalizáció valószínűségéhez vezethet és nem csak a munkahelyen. Minél több elvárást érez valaki az érzelemszabályozás tekintetében, illetve minél régebben dolgozik a szakmájában és minél több páciense van, annál inkább ki van téve ennek a veszélyének. Ez a fajta érzelmi kiégés jelentkezhet szomatikus panaszokban: magas vérnyomás kialakulásában, alvászavarokban, vitális kimerültségi állapotban. Ez tovább gyűrűzhet a betegekkel, kollégákkal, családdal való kommunikáció és kapcsolat megromlásába (pl. áldozati szerep, cinizmus, visszahúzódás) illetve megjelenhet a teljesítmény csökkenése, a sikertelenség és a tehetetlenség megélése, az elismerések hiánya és a munkával való általános elégedetlenség. Az orvosok nehezen kérnek támogatást és segítséget. Nehezen tudják elfogadni a betegszerepet, s ez a lelki betegségekre talán még inkább vonatkozik, mint a testiekre. Sok esetben ezért a korrekt kezelést hosszú, sikertelen öngyógyítási periódus előzi meg. A hospitalizáció pedig emiatt hirtelen és radikális szerepváltozást jelenthet, ami nagyon komolyan alááshatja a személyes és szakmai identitást.

Orvosként elégedetten 100 évesen?

A jó dolgokat nem elég tudni, el kell kezdeni saját magunkon is alkalmazni! Tudjuk, hogy a kiegyensúlyozott életvitel az egészségügyi problémák megelőzésében az egyik legfontosabb tényező. Így itt az ideje a külső irányítást a kezünkbe venni. Mi választjuk a munkahelyet, ezzel mi teremtjük meg magunk számára a külső környezetet. Lehetőség szerint mérlegeljünk, hol, kivel, hogyan találhatunk/teremthetünk magunk számára megfelelő munkakörülményeket és döntésünket a jövőben eszerint hozzuk meg. Életmódunkban leggyorsabban a heti 1 alkalommal történő egésztest masszázs iktatható be, ami egy jó masszőr mellett ellazítja a testet-lelket-idegrendszert. Nézzük meg a TAJ kártyánkat kinek adtuk le és a kollégánál panasz nélkül is évente 1 alkalommal szűrővizsgálatra jelentkezzünk be (éves naptárterv ebben segíthet). Ha panaszaink vannak, kérjünk segítséget. Ne magunknak kezeljük, hanem kollégához menjünk el! Újabb szokásként jöhet a megfelelő folyadékbevitel (asszisztens helyettünk erre odafigyelhet). A mozgáshoz, étkezés megváltoztatásához, már nagyobb motiváció, esetleg párunk, barátaink segítsége kellhet. Itt ne adjuk fel, mert ez lényeges mérföldköve jövőbeni elégedettebb életünknek! Nézünk tükörbe és ott őszintén gondoljuk végig hol és milyen érzések, belső és külső kezeletlen konfliktusok vannak jelen az életünkben. Az első lépés ez. A második merészebb: önismeret könyvekkel, képzésekkel, terápiás segítséggel.
Reumatológia szakom mellé most végzem a pszichoterápiás és sportorvos képzést. Eddig azt hittem az ismereteimet használva tudatosan viszem az életemet, de a cikk megírása közben rájöttem, életmód szempontjából magammal vagyok a legelnézőbb és a legkövetkezetlenebb. Pont abban, ami a szakmában az erősségem. Nem kell újév, hogy fogadalmat tegyek, jön egy naptár és most elkezdem tematikusan stresszmentesebbé, egészségesebbé, elégedettebbé TENNI az életem!

Dr. Zsiska Beáta
reumatológus, sportorvos holisztikus orvos
www.drzsiskabeata.hu

Források:
Fatime Hawchar: Az orvosok egészségi állapota
https://prezi.com/ppie1gzmqyfj/az-orvosok-egeszsegi-allapota/

Semmelweis figyelő: Kiégés a magyar egészségügyben
http://semmelweisfigyelo.hu/hu/osszes_kiemelt_cikk/hir/1594

Papp Szidónia, Túry Ferenc: A pályakezdő orvosok jövőképe és egészségi állapota; LAM
http://www.elitmed.hu/kiadvanyaink/lam_lege_artis_medicin/a_palyakezdo_o...

dr. Rurik Imre, dr. Kalabay László: Magyar orvosok életmódja, egészségi állapota és demográfiai adatai 25 évvel a diplomaszerzés után
https://repo.lib.semmelweis.hu/bitstream/handle/123456789/752/1389975.pd...

Győrffy Zsuzsa, Ádám Szilvia: Az egészségi állapot, a munkastressz és a kiégés alakulása az orvosi hivatásban
http://www.orvoscoaching.hu/cikkek~~/18-az-egeszsegi-allapot-a-munkastre...